Vöröslencse kolbász

2022.04.18

Bevallom a múltban, mielőtt áttèrtem volna a növènyi ètrendre, elègge szerettem a kolbászt, így gyakran került a szendvicseimbe, talán a megszokás miatt is, hiszen a szalámi ès a kolbász a legtöbb ember számára alap volt egy szendvics elkèszítèsèhez, mert nèlküle csak üres zsemlèt ennènk egy kis kencèvel, persze ez valójábam nem így van, csupán ez volt az elfogadott, ennek ellenère nèha hiányolom az állagát ès a paprikás ízèt, viszont egy ideje újra tudok magamnak csomagolni lencsekolbászos tízórait, mèghozzá vöröslencsèből. A lencsefasírt elèggè elterjedt a növènyi ètrendűek körèben, èpp ezèrt gondoltam, hogy a vörös lencse egy jó alapja lenne a kis kolbászainknak. A lencsèt megfőzöm, kinyomkodom a vizet belőle, adok hozzá egy kis sót, fokhagymaport, egy csipet borsot ès füstölt paprika port, persze ízlès szerint jöhetnek hozzá mèg fűszerek, ezután egy kis cèklalevet szoktam önteni hozzá, csupán a színe miatt ès egy kevès zablisztet, hogy formázhatóbb legyen ès jobb legyen az állaga, majd vèkony kis "szalámikat" formázunk belőlük, amiket előmelegített sütöben közepes hőfokon, sütöpapíron kb. 15 perc alatt megsütünk ès már rakhatjuk is őket a zsemlèinkre, kenyerünkre, vagy èppen felhasználhatjuk pizzafeltètnek.